“A kilencedik vágányra szerelvényt tolnak, a vágány mellett, kérjük, vigyázzanak!” – ismétli a hangosbemondó. Egy sietős, öltönyös figura azért fejét, törzsét nyújtogatva ellenőrzi: valóban bekocog a Borostyánkő-Tűztorony Intercity járat, vagy a körülbelül harmincszor megismételt közlemény csak elméjében született bumeráng? Eközben a jegyváltó automata előtt pénteki tekintetek sokasága gyűlik össze. Türelmetlen, méricskélő, megfáradt tekintetek. A piros kabátos hölgy nem ért az automatához, de inkább vízhólyagosra nyomkodja ujjbegyét, mintsem segítséget kérjen. A vonaton szemben ülő fiú kérdőn néz rám, vajon ellopom-e táblagépét, amíg kimegy pisilni. Aztán hosszas fontolgatás után inkább úgy dönt, biztos, ami biztos, tovább edzi hólyagját. A negyvenes éveiben járó üzletasszony Kelenföldnél csatlakozik. Habár kérdését teljes magabiztossággal megválaszoltam, azért ő a vagon végére sietve ellenőrzi, biztosan a 412-es kocsiban ülünk-e. Végül visszavonulót fújok magamnak, és nem várom meg, míg a közelben helyet foglaló nyugdíjas pár előkapja az unokák képeit. Fülhallgatómat beélesítve hermetikusan elzárkózom a külvilágtól, a Quimby pedig a nap zárásaként fülembe zengi a tutit:
„Az élet szép, csak te, Világ, vagy beteg, megfertőzte valami az embereket, a bizalom nyakán kígyó tekereg, zokog a bohóc, a macska kiköpte az egeret.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: